kidobáltam belőle sok évnyi tengerpartról összegyűjtött
kavicsot, csigát, meg a díszes akváriumi bútort.
nemcsak a fekete algákkal volt bajom, amit sem vegyszer,
sem pedig a halaim nem tudtak már letakarítani
az elhanyagolt falakról. nemcsak húsz év összehordott
emléke, súlya húz szememnél fogva a medence aljára.

az ízlés változása fullaszt, a süllyedés kavar fel,
mert amit tegnap szépnek találtam, az mára
érvénytelen kacat, kirakati giccs. nem a hűséggel
van bajom, az összetartozással, érzéketlenné
lett varratos hegekkel.

az érvénytelenedés rettent, bisz-basz műanyag-
növények oldódása, levegőztető vízpumpák évtizedes
buborékfüggönye. meg a műgyanta bujkálók labirintusa,
kerámiakancsók, tengeri kincsek illúzióját keltő
hatásvadászat, szépelkedő közönségesség.
fehér homokot akarok, tiszta, átlátható viszonyokat,
dél-amerikai halaim között erős hierarchiát.
elég volt a megúszós helyzetekből, kishalas
bujkálókból, inkább zabálja fel a világ, ami kacat,
nemtelen, gyenge, minthogy szörnyűségekkel
ringassanak tovább vibráló fénycsövek.