Köteteim

Hangoskönyv (2017),terjedelem: 2 db audio CD
elérhető utánrendeléssel: kurtur@gmail.com
vagy: http://www.irokboltja.hu/index.php?t=productoverview&kod=11191436

"Csalni nemcsak szerelmet lehet, hanem anyát, apát és akár múltat is. A memóriánk persze közben minket csal, mégis könyékig vájkálunk a vér- és könnyáztatta emlékek között. Kürti László új kötetében szerelmi bosszúk bábjai vagyunk, és kisfiúk „a nyolcvanas évek vöröslő padlószőnyegén”. Vagy férjek, akiktől rákos feleségük úgy búcsúzik, hogy „részletesen újramagyarázza a mosógép, kávéfőző, itthoni készülékek működését”. Valami kimondatlan marad, valami mégis mindig ott feszül. A szavak nem ott és nem akkor jönnek, amikor kellene. Talán ezért is van, hogy emberi kapcsolatainkban a bűntudat üli torát, a megbocsátás pedig sokszor elmarad. De baj nincs, hiszen ahogy Kürti is aláhúzza, „vannak kapcsolatok, erőterek, melyeket nem írnak le szavak, képletek”. (RO)"

A csalásról(2017)

Kürti László új könyve, a csalásról című vallomásos líra. Furcsa dolog a csalásról kapcsán a költői beszéd vallomásos őszinteségét kiemelni, hiszen nincs ennél gyanúsabb fogalom. Vagy legalábbis nem magától értetődő, hanem Kürti László könyvének beszélője hozza létre a folytonos önvizsgálata és -reflexiója révén. Ez a tétje kötetének: a traumák feltárásával és a "csalások" leleplezésével eljutni az olvasóval valamiféle tisztásra. Kis pátosszal: a beszéd vagy a hallgatás tisztására.(Kalligram kiadó)


Testi misék(2012)

Olyan költői erejű igazságokat talál-hat ebben a könyvben az olvasó, hogy a tenyerek buták. Vagy hogy az igazán szép nõk láthatatlanok. És hogy egy fontos megélnivalót félre is lehet élni. És hogy egy ember biztonsága gyönyörökre bontható. És hogy
nincs ragyogóbb látvány a szenvedésnél. A fixaideákat pedig be lehet szárítani, mint a hajat. És ha nem figyelsz, gyermekeddé válnak a szüleid. És a fájdalomcsillapítók gyomor vérzést okoznak, a szűk udvarok szégyenérzetet. És lehet szülni emlékezetből is. És akiről álmodok, kimelegedik, mire feljön a nap. Persze sok szép egész vers is van ebben a könyvben, nemcsak ilyen, önálló versként is tökéletes sorok. A kötet egészén József Attila költészete hagyta a legmélyebb nyomokat. Kürti László kiindulópontja és iránya is az emberi lélek, iránytűje a szenvedés. (Kemény István)

Félszavak(1999)

Mindenki kreatívan érkezik erre a világra,mégis normáinkat, s vele önmagunkat megvalósítani csak őszinte barátokkal, féltve őrzött gyermekiséggel lehet. Ha fél szavak segítenek, ne legyen kényszer ez, inkább megnyugtató, kényelmes egymásrautaltság, fülön csípett igazságok visszaigazolása általad.

Akvárium(2004)

A megfigyelésről: A létezést megfogalmazni a határtalanság szavaival mindig sokkal nehezebb, mint egy történetet írni ami maga a világ. De így vagy úgy a költő minduntalan a világot igyekszik tetten érni a korlátlanság szédületét egy - egy pillanatra megállítani, hogy megfigyelhesse azt és így megérthessen belőle darabonként apró részleteket.

Ezért néhányunk célja és mindannyiunk feladata abban a társadalmi maszlagban, amibe beletenyerelünk születésünk pillanatában nem más, mint az "anyagot" különválasztani és megfelelően összeilleszteni különböző természetű, de titkon összeillő darabkákkal és úgy venni szemügyre azt, ahogy csak egy iderepített eszkimó egy frissen nyílt kamillavirágot.

Alkalmi otthonok(2008)

Kürti László verseit többnyire meglepő, sajátos irónia indítja, mely (legalábbis bennem, olvasójában) fájdalomba is csaphat át. A fanyar derűt mindez aztán törli is, nem is kíváncsiságunkból. Egy sejtelmet, s nem pillanatokra, mindig életre kelt: fölkészítés mind e jelen- s jövőidejű, párhuzamos költői megnyilvánulás mivé változhatik körülöttünk a lét, a tudat, a szellem, erkölcsünk s lelkületünk? Mindenképp: egy költészet teljesedik, vélném, szemünk láttára egyéni hangon: nyelv, gondolat, korszerű szemlélet s közösségi tartás szerint.

Kalász Márton