nem kér inni, és tán nem volt soha éhes,
ketrec előtt ülök, lám csak, mozdulatlan.
hümmögjük, a rabság, nem is olyan rémes,
s nem nyílik meg a föld, látod, énalattam.

vadakat etetni, bármi rossz dumával,
simogasd meg inkább, ma is az ölebed.
mindig lesz új kórság, ellened új váddal,
te pedig, ki számít, csakis azt öleled.

mindegy hányan jönnek, elborzadni rajtunk,
husánggal kezedben bevársz a kifutón.
fagyival, vihogva, nem értik, hol tartunk,
bámulunk, fotóznak, ülünk mit sem tudón.

záróráig kitart, csak egy mozdulatra,
józanul még kicsit, na, így kezdődik el.
nap süt ránk, s legvégül kifekszünk a padra,
rajtad nyáribunda, rajtam meg bankhitel.