édesapám soha nem támadta a költészetet,
de egyszer csak annyit mondott:
„hülyeségekkel foglalkozol, drága fiacskám.
nézd csak meg ezt a fűnyírómotor csapágyazást,
jobb, mint újkorában!” -- és tényleg jobb volt.
mindezt kimérten, megfontoltan. tudta, a hencegés
kockázatos lehet, számolva autószerelő
végzettségemmel, rálátásommal. úgy forgathatnám
ki tengelyéből, komposztálhatnám humusszá költeményét,
hogy ő maga is könnyen beleroggyanna a példabeszédbe.
reméli, most engedékeny leszek, beismerő,
ha kegyetlen pontos is, de úgy, ahogy azt a helyzetünk
megkívánja, függetlenül szerelőmunkája maximumától.

apámnak nincsenek életre szóló, sem világot megváltó eszméi,
számításoktól mentes belevetettsége, önmagáért ragyogó léte van.
őt szenvedélyek, első gesztusok, pillanatnyi döntéskényszerek
igazgatják. a tervezés az ördög praktikája, úgy ered a tisztátalanból,
ahogyan a túlgondoskodás vagy a havi zsebpénz. atyaisága egyetemes,
engem soha nem akart eltéríteni haszontalanságaimtól. még akkor sem,
amikor arra kért, ne érettségizzem le.
„a tartásdíjat akkor is fizetni kéne utánad, ha levelezőn csinálnád.
ez pedig, lásd be, őrültség!”
kérdően néz rám: akarom ezt a zajos költeményt?
édesapám úgy tud belebámulni a képembe, mint aki az angyalát látja.