anyám gyönyörű pulóvereket kötött nekem,
nem mai: egy sima, egy fordított, unalmas,
nemtelen göncöket. nem. csavartmintákat,
egymáson átívelő szabályos cikk- cakkokat fűzött
a sorokba. az osztálytársaim anyukái és a tanítónők
is mondogatták rólam, előttem: helyes kiskölyök.
- még ha épp focival rúgtam be a leány wc
ablakát vagy más szándékolt bosszantásban
voltam főkolompos. nem. mégsem azt mondták,
hogy helyes kölyök, hanem úgy:
„pisilni fognak utánad a lányok, fiacskám!”
belegondoltam, ahogy elmegyek előttük a parkban,
még sandán visszafordulva láthatom:
nagy ívűn, aranysárgán pisilnek utánam a homokba.
mekkora marhaság−, gondoltam még hosszú évekig.
érett, szerelemben, szavakban jártas férfivá kellett
válnom, hogy megértsem végre:
„nem kell, hogy előttük menjél el, ráérsz utánuk is
vagy közben, épp egyszerre velük, ha érted
mire gondolunk. – így akartuk mondani neked,
hogy megértsd végre, de ezalatt rólunk végérvényesen
nyúlik le a kötött kardigán. mafla, lassú észjárású, fiacskánk.”