hánykolódtam az éjszaka, elveszett szobámban.
versenyt köptem szörnyeimmel, s törték közbe szárnyam.
legújabban csalnom sem kell, úgy gyűlölnek engem,
mintha saját szörnyük lennék, csak elevenebben.

a szörnyeim kiveszőben, sápadnak egymáson,
rettegnek, fent hagyom őket egy égő padláson.
esküdöznek, ők csak annyit gyötörnének rajtam,
őrületté virágozzon bennem minden hajlam.

csalni kezdtek a szörnyeim, köpnek győzelemre,
jó bolondjuk leszek, hagyom, néhány évtizedre.
nem bánják, ha megalázom, verem őket, kéjjel,
térdre rogyva borzasztanak újabb leleménnyel.