nem tanultam soha meg az anyáknapi verseket.
elég volt csak annyit tudnom, belé kik szerelmesek.
nem bántam, ha bolondítják, üzengetnek, mikor én
vagyok neki csak a fontos, mit számít, más hogy bohém.
hétévesen nem ciki, de bombacsaj az én anyám,
s ki gondolhatta még akkor, hány szerelmi nyavalyán
esünk át majd, mind a ketten, s a régi seb, hogy megmarad.
szikék, vágyak, rossz szeretők, szívünk tüzes daganat.
megtanulnám már a leckét. hogy is van? még ismerős:
„öltözzetek új ruhába…”, anyám velem viselős!
bűnös terhét, új titokként dúdolja majd el nekem,
legyen úgy, majd megköszöntöm, ha már nem fűz érdekem.