magasabb inger

nem a közönyösség kezdett növekedni,
nem valami felnőtt rutin vagy rég elunt élet
hozta el ezt a beláthatatlan távolságot közénk.
mégcsak nem is a napi munka, gazdasági

érdek vagy bármi karrierkényszer. a depressziódat
úgy szoktam leküzdeni, hogy kétségbe ejtelek
néhánynapos hiánnyal. a hiány magasabb
inger az unalomnál, a befordult állapotaidtól is.

mert elsőbbsége van a magasabb ingereknek.
ez a szabály. amíg betartasz valakinek, addig
garantáltan létezel. uncsi, de új szabályokra

máig nem futotta. azzal vigasztalom magam,
hogy: nemcsak a közönyt írja felül a fájdalom,
de a fájdalmakat is az egymásra csodálkozás.

bibliai tájra

legelőbb csak azt mondani: megtetszett a térde.
ott folytatni: képzelje csak, évek óta várom.
nincs az a kincs, mit helyettem bárki más felélne,
nincs az a térd, amit szét ne vetne a hiányom.

elbeszélni lassan, hogy mi legyen nekünk fontos,
imák helyett fehér fátylak mossanak tisztára.
jól ismerem azt a ködöt, amit terít, pont most.
ne vetkőzzön, ereszkedjen bibliai tájra.

anyád kacsáját

anyád kacsáját én eszem
karácsony negyed napján.
fertőtlenít az értelem,
részegre, mért tagadnám?

haza, ha jönnél, jól tudom,
lenne pár józan kérdés.
bántó már nem, de angyalom,
hűségem: személyes sértés.

imákra kulcsolt két kezdet,
kacsa, hogy meleg a nyár.
elhúztak évek, érkezhet
kitartóbb palimadár.

nincs nyelv

bármennyire is tetszett, vonzott,
aggódtam az anyajegyei miatt.
évekig nézegettem őket a nyakán,
melle felső ívén, a dekoltázson.
vannak jelenségek az életemben,
melyekről lehetetlenség eldönteni,
mit üzennek, míg fel nem tárja
őket a teljes környezetük.

a környezet nagy titkok rejtegetője,
mindent ismer évszakokról, jó és rossz-
indulatú sejtszaporulatról, erogén
hajlamokról, az érintés mindenható
erejéről, tekintetek borzongatásáról.

blúzgombjai: kavicsok a számban.
csiszolom felszíneit, alakítom,
átformálom a változásokban.
de nincs az a tapintat, amivel újra-
jelölhetném a visszafelé vezető utat.

vödörből muzsikát

(Kemény Istvánnak)

közben úgy van, mert volt hozzá kurázsi,
és cigánynak lenni éppen annyit ad,
mint füstszagún bűzleni tisztaszobában,
s nem tudni az ország miből... mibe van?

nem kontrázni rá, hogy válság van épp
itthon. kitagad a hazád, alukannád: tenyér.
megalszik a reggel, de ő a szádra csap, mert
megint vagány voltál, lejárni minket. ezért!

szégyent hozhatsz, testvér, görgesd
titkainkat, megváltást, azt hidd el, máma
nem lehet. kiröhög a falu, maradj magyar

magyar. ne feleselj, aludj! szégyenkezz
semmiért! de végül… pofázd csak ki bátran:
nyugtalankodjon, ki élni itt remél.

szeméremből

kifordította szemhéját: onnan bámult az ördög.
hiába féltem, ismerős, haja, s a vörös szőrök.
a teste jobban érdekelt, azt lestem, hogyan rezdül.
ki hitte, hogy egy életen e vágy visz majd keresztül?

úgy mondta: másra ne, soha!− végzetének hív engem.
hűvös voltam és túl kevély, kis blúzt gombolt felettem.
bugyik, elfeslett éveink, hittem, lemondott rólam,
most ajkak közül villan rám, hogy tudjam, mégis hol van.

leltár nagyapámtól

néhány dologhoz volt közöm,
ne bánd, ha meg sosem érted.
féktelen voltam böjtökön,
fogoly, míg mások itt éltek.

rossz század, elmúlt lágerek:
nációkat vertek holtra.
meg-megbomlik az értelem,
halhatatlanságom kontra.

átfertőztek nők, ifjúság,
Istent veszítettem közben.
mégis, mert élet, van tovább,
hazám sem volt negyvenötben.

azzal, hogy, nézz rám: itt vagyok!
kilencven évesen, győztes!
nagycsalád. karolnak angyalok,
az Úr is tán épp ilyen őszes.

karácsonyi csomagolás

„ma még élünk, holnap kidob a föld.
beton a homok”− ezt hajtogatod.
hiába hinném, hogy értem,
a német tiszt úgy tört, akár a karton.

orosz volt a tél, recsegett. kicsi gödör
az ünnep. negyvennégyben a fogolybecsület:
megtört, úrvacsora kenyér, elmorzsált sípcsont.
„mennyből az angyal” -tán az még eljöhet.

politika

ha megkérdőjelezik a hitelességed,
előbb kínálj fel kölcsönt bizonytalan
határidőre, majd hagyd a gyanút
elhatalmasodni,a többi ne érdekeljen..

falubolondja

gyerekkorom óta rejtegettem, eleinte magam elől, öntudatlanul,
később mások előtt kezdtem el szégyellni. pedig az ilyesmin
titokban gyönyörködni, csöndesen borzongani kell. mikor a létezés
fogad be a saját intimitásaidba, már nem érdemes az általánosba,
a neveltetés biztonságába, morális szabályok szemfedői mögé
vakulni. jobb odabízni magad, sodródni, mégcsak nem is figyelni
a szervi, érzékszervi történéseidre. aki elfojtja érzéki létezését,
az kizárólag csak az eszére marad. rég eluntam az eszemet. vagyis
annyiban mégiscsak szeretem, hogy van kurázsija bármikor cserben hagyni,
ösztönös önmagamnak átengedni. olyankor hagyom, hogy próbálgassa
kitanulni magát az érzékszervekből, áthallgat fül-, szem-, szívügyeimre.
ha a legtriviálisabb kérdésekre sem ismerem a válaszokat vagy
minimum komoly fejtörést okoznak, akkor érzem meg a valódi súlyomat,
látom, hogy ténylegesen nyomot hagyok a világban. de ügyelek,
hogy fontossá mégse váljak, ma sem. a hangos mondatokat másokra
hagyom. levegőt is csak súlytalan logikák idején veszek.

a szégyennek nincsen szaga. hője van, ragyogása. azt hiszem
a szemérmességtől szűziesebb, izgatóbb dolog a bűntudat.
aki megsérti a szent tabukat, azt kirekeszti a tág, szűk környezete.
de mégsem veti meg, nem undorodik tőle, egyszerűen tabuvá teszi
meg őt is. megszólíthatatlan, érinthetetlen fenséggé. félelmetes dolog
a beavatottság: falubolondja szerep. cseppfertőzéssel, összekacsintással,
kézrátétellel, fülbesúgással terjed, mint valami félelmes kór.

a tabu nevét csak többé nem kimondani! csak nem hívni meg ebédre,
ünnepekre! a tabunak nincs családja. barátja. társas összejövetelei.
magánya van és keserű belátása. test és érzelem határsértései, betekintései
a világ vegykonyhájába. fertőzőbetegsége, meg túl korán kapott halálos
sebe van. eleven cigányléte. magyar emlékezete. magyar szülei,
még magyarabb nagyszülei. vagy éppen román. sváb. ukrán. lengyel.
horvát. azerbajdzsán akárkijei. a kitagadásból nincs visszaút, nincs ellen-
varázsige. valami olyasmi ez, mint: „takarodj el a házamból!”. a szavak fehér
alapon, fekete hazugságok. tabuvá szentesültem, mozdíthatatlanul. nem tudom
még, mit jelent az érinthetetlenségem. próbálom újraélni, idézni, de amin
egyszer már átestem, nem tud traumaként, semmi módon pofára ejteni többé.
tényleg nem érinthet már semmi. hűtlenségem lett mára a legnagyobb szégyenem:
volt elég erőm elfelejteni nevemet, címemet, vezérlő- és irányítószámaimat.
elejtett pillanataimban emlékeztess majd, hogy többé nem, már nem borulhatunk
egymás elé, nem imádkozatunk egymásért büntetlenül.
.