és rendje van a varjak reggelének,
ritmusa téli nyárfák ágain.
karácsony díszei bennem megértek:
nem ismerem fel nyári vágyaim.

sótlan az út, nincs ami képen ejtsen,
unom a károgó díszgömböket.
piros masniként fojt a jószerencse,
parktenger a bokámig öblöget.

kapaszkodnék,mélyre húznak az ágak,
ki gémberült, az úgyis szárnyra kap.
ha tényleg hívsz, én ott leszek ma nálad,
szitáljunk új szerelmet néhanap.

emlékszem még, úgy öt éves lehettem.
és szerelmes: anyába fiú. nagyon.
mást soha! mondtam: csak téged szeretlek!
persze, örökké – szorítottad karom.

rafinált, hazug és csinos lányok jöttek,
belőlük, mi nem rád hasonlított,
kóstoltam ugyan, de csak úgy: soha többet,
a lelkiismeretem visszaszólított.

harminc vagyok, belém hasít, hogy máig
szerelmeimet mind veled csalom.
ha látsz, ne szólj, mint mózest egy kosárban,
eressz le a folyón! kérlek vagy hagyom.

a rézdrót jobb vezető, mint
az alumínium. hajtogatom, hogy
kimelegedjen, de el ne szakadjon
bennem semmiféle tartás. ez a csípős
íz a múlt heti elektromosságom.
csak a nyelved hegyével érints.
minden testtájnak más a feszültsége.
a tenyeremen csak négy és fél voltnyi
elem apró csípését érezheted.
a nyakam és a hasam már forrón,
az arcod gesztusain bizsereg.
combom belső fele összerántja
teljes testedet. ölembe ha érkezel,
a szíved saját ütemét veszíti.
úgy ütöm, ahogy engem üt, ver
a pulzus. nem bosszú, nem szeretet.
eltűnsz magadból, ragyogsz vissza,
ha megérintesz, ha odatévedsz mégis.
összetart bennünket néhány réz-, alumínium-
huzal, rajongó áram. átlátható fémes kötés,
beláthatatlan következményekkel.
koszorúköreim átérnek rajtunk. elém villansz
minden aortatelődéssel. vöröshúsmágnes,
koszorúindukció. kialszol újra.

a vörös hajú nővel sohasem vitázom.
nem mintha félnék, de mire is a nagy
óvatlanság? néha megszólítom őt,
szelíden, rövid mondatokkal.
kérdezősködnöm semmit nem szabad.
azt mondom el, amivel láthatatlan marad,
nem tolakszom bele az életébe. addig
maradok a kisbetűs ismerőse, ameddig
csak engedi. fehér bőrét álmában
szagolgatom, csakhogy észre ne vegyen.
érinteni. érinteni még akkor se merem.
nem keresgetem sohasem a kegyét.
alig vágyakozom utána többet, mint
amit elviselni tudok. elnézően, épphogy
visszaköszönget, amikor dolga van:
szerelmes. évszakok múlnak el, mire
újra láthatom. elsüllyedt világunkat
belőlem fel nem ismerheti. direkt könnyű,
hogy százhetvenes az IQ-szintje. éppen
azt rejthetem el a legmélyebben,
amit a szeme előtt felejtek.

gyorsabban romlanak a zsigereim,
ha napokig nem alszom. az öreg
szervek többet árulnak el minden
lelkiségről, mint a gyerek száj,
felnőtt ész vagy a vértelen rutin.
a gondolatok sorra vezetik,
félremagyarázzák a formátlan érzéseket.
újabban nem használok egyetlen
gondolatot sem magyarázatokra.
csak levegővételre, szívdobogtatásra,
izom-, csont- és agyszövetek bioszára.

sokáig nem mertem
felkutatni, dobogtatni senkit.
tudtam, belém halhat, akinek
gyenge az izomfala, érhálózata.
kinek lelke nem képes tágasabb
világok felé nyomni vért, hiteket.
az álmatlanok erei egy életre
ruganyosak maradnak.

nem tudtam, hogy kihűlt-e már
esztelenül heves viszonyunk.
félelmeket szültek belém
a nyugtalan éjszakák, vén reggelek,
sűrű nappalok, el nem csattant
veszekedések pofonjai.
erőt vettem magamon, oda-
nyomtam a homlokomat a tiédhez.
ne nevess ki, nem bolondság:
a szerveidet kérdezgettem
magadról. megkönnyítik, amit
nem tudsz elmondani, megértetni
velem. kopott sablonokba
ne öntsd ki elém a szíved.

ne mondd, hogy gyerekeskedés.
ne, hogy jeltelen ragaszkodás.
hogy magányra szültek, átkoztak
minket csakis a szerető anyák.
ha elsötétül, ígérjük meg egymásnak:
nem kelünk fel majd reggelig.

kimentem az udvarra. bámultam a farakást.
nyakamba szitált a köd. a hasábok szálai,
görcsei, gyűrűi fénylettek: győzelmei a vannak.
maradéka a halálnak. jó, hogy itthon lehetsz.
süt a konyhaablak, bele a barna szemembe.
serceg a tujasor fekete árnyéka. ha benyitnék
hozzád, nem lennék felesleges. téli gyerek,
téli sors, téli farakás pattog, reccsen,
motoszkál néhány viszonyom, szerepem,
amit ideje lenne végérvényesen megtanulni.
éppen a te félelmeidbe kellett beköltöznöm.
a fájdalomcsillapítók gyomorvérzést okoznak.
a szűk udvarok szégyenérzetet. akik elmúltak előlem,
csak azokra gondolok vissza. két pocsolya van
a kertben, az egyik még táplálkozik belőlem,
a másiknak meg, holdtükör a neve.

ha leiszod magad, már erős hittel tudsz
gyűlölni engem. munkanapokon sírsz,
hogy nem bírod tovább nélkülem.
az ünnepek válogatott kegyetlenségek,
mondod. hatalmas ciklusok hullámozzák
be az életünket. hiába minden ön- és
énpusztítás, magzati állapotban lebegsz.
feszes burok a szerelem. köldökzsinórod
ez a sor, tegnapi mondat, karácsonyi
sültek melege. napok óta magyarázom,
hogy nem tudsz elveszni bennem,
de ne bántson, hogy csakis eltévedve
szerethetlek téged igazán. bolyongj, szólongass,
kérdezősködj utánam, tőlem és bármikor.
válaszolgatok vissza a szárnyas tüdőkkel.
csattognak feléd szívbarlangok billentyűi.
hitegetlek vérkörökkel, zárt rendszerekkel
tartalak melegen, tisztán, örök tavaszomban.
nincsenek szent ügyek kívülem,
nincsenek ürügyek, programok, udvarlók.
magad vagy rügyezni bennem. nevessenek
az egynyári szerelmesek. vessenek meg
anyák, tekintélyes apák és bús fivérek.
tökéletlen azonosságunkból csakis úgy
menekülsz, ha engedlek örökre eltévedni.

apámnak semmi köze a praktikumok világához.
ám a mindennapi környezete praktikus, ezért
ő is megtanult néhány alapfogást. nem sajnálta rá
a drága idejét. szerencsére mindent tud, amire
szüksége van, ezért az ilyen dolgokat továbbra
is pocsékul csinálja. az én apám úgy tud bánni
pénzzel, szóval, ahogyan a kicsi gyerek szokott.
nem szórja, herdálja. érzésből teszi eléd:
„a seggét kinyalom az unokámnak, ha megszületik!”
rajongva hallgatom, amikor vallani vagy
bölcselkedni kezd. persze soha nem tudom,
mi mit jelent nála. néha évekbe kerül,
mire sikerül felérnem az elképzeléseit.
konkrétan fogja. igen, így kell értenem.

az igazán szép nők láthatatlanok.
ülök a kávézó sarkában. áttetszik.
száll felém a teám teste, gőze.
mentaillatát inhalálom, átírja
arcvonalaimat. újrafogalmaz. elereszt.
kutatom. cserbe fulladnak illat-
emlékeim. most kellene pontosabban gondolni rá.
erősebben idézni vissza. tartani meg, ültetni
egy kicsit az arcgödreimen, járomdombom
tetején. beszéltetni szeszélyekről, otthonosabb
tájakról. bevallani, amit még tőlem se merne
végiggondolni. kínálgatni édes süteménnyel.
maradjon, ha kérem, szájam szélén egy kicsit.
legyen engedékeny. látható és hétköznapi.
legyen félelmetesen bizalmas, csendesen vágyakozó.
láthassák velem suttogni pincérek,
vendégek. gőzspirálok, őszi ködök ereszkednek,
vegyülnek, foszlanak vissza tárgyakká, kellékekké,
délutánokká. látványt szül, felold az illat.
a huzat emlékeket veszít. ragaszkodom még
a csukott ablakokhoz. nem jár kávézókba.
nem látogat-- rendszertelenül sem.
nem szürcsöl, ha meleg a kávé, süteményt kóstol
szegycsontomról a hiánya. teagőz örvénylik.
hosszan várom. beleszédülök.

az egyik barátom --tegnap mesélte--szombatról vasárnapra
őszült kétmaroknyit. nincs mese, komolyan kell venni
a hétvégéket. éppen harmincnégy vagyok. azzal vigasztaltam,
hogy három hónappal ezelőtt én is találtam borzos hajamban
egy ősz szálat. azóta megpróbálom magamat igazán komolyan venni.
az előbb odaálltam a tükörhöz, --semmi rémület-- de basszus,
elveszítettem azt az egyet is.

***

nincsenek görögdinnyék a hónom alatt. mióta nem edzem a testem,
már nem kovácsolom magamat bemutatkozásnál. tisztábban csendülnek
sóhajok fülemre, halántékomra. fénylik pár kürtszó, vonatfütty,
téli dér, hajnali padok deszkáin a tenyérnyom. ameddig az izmok
összetartanak csontokat, önérzetet-- a nyár ízeiről nem szólhat
csakis a testem. trikómba csorog felszívódni a cukros dinnyelé.
eltart magától a tél. fehér sóhaj. körtebefőtt.
zihált ventilláció a vékony árnyékom. felkar semmit sem üzen
a lélekről negyven centis kerület felett. befagyott patakokra
vágyom. csontig sorvaszt minden szellemi felfedezés.

¬¬ ***

izmaim másodnapjai nem tartanak lázban többé.
lazulnak-feszülnek még ugyan, de semmi öncél,
se túlzás vagy testi diadal. fájdalmasan őszinte mára
az ölem, a szám. mégsem kevesebb, homályosabb,
mint húsz éves testek ruganyossága, bőrök, ajkak illata,
tapintott, kiforrásban lévő idegek utcái, huzatos,
elektromos alagutak fénylő pályái.
már csak a remegésemmel, gyöngyöző verejtékkel,
testillattal vallok, vádolok, kutatlak tovább, fel,
magamból.