nyakig ültünk a válságodban, termál ez is, hatvan fokos
lázzal és könyörtelen személyességgel. gyerekkorunk óta
elég, ha csak mellkasig merülsz a strand vizébe,
máris kétségbeesetten kapkodsz levegő után.
ma mindkettőnk szívét rafináltabb, kénes veszedelmek
szorongatják. gőzölgünk fehérlő, téli ég alatt, elcsorog
minden érzület ráncos, kiázott ujjaink közül. megmaradt
néhány kisfiús gesztus, rajongás. ritkuló hajunk hullámtörése,
összeröhögéseink. ha volna még erőnk néhány férfias kartempóra,
magunkhoz közel többé már senkit sem engednénk. sodródjon
koszorúerek, kamrák, vízfolyamok között, ki még élni is
belőlünk kortyolna. fulladozzanak csak vénák elunt köreiben
a hitevesztettek. akit magára hagysz, öngyilkosságba menekül,
beszakad téli nagy folyók jege alá. most azt mondod megint,
válni akarsz . szakítani, be, nőd alatt, a februári jeget.
csákányos munka minden áttörés, módszeres vízre futás.
többé senkibe bele nem esni, de várni a friss lékek csapdáinál
türelmesen, a gyanútlan erre korcsolyázót.