szuvasodás

tölgyesek tavaszán rád hasonlítok.
hasadozik az agytörzsem. konok vagy,
igazi fafej. míg bosszankodok miattad,
addig te intarziás asztallappá, faragott
lábakká nyarasodsz.
többes számod széles oszlopokban
gyökerezik, fölveri a leveles rigók
fekete hangját. azokban
az évszakokban vájtfüllel, füttyszóra

kell kitapogatnom téged.
nem hibázhatok a választással,
szuvas, porlékony szekrénnyé
fajulnál, néhány óra alatt.
hiába jönnének fakopáncsok,
láncfűrészek,

orkános viharok szakmai leleménnyel
megmenteni, kinyerni magunkat
belőled.
labirintusokat éltetsz, társz fel az égbe.
kétségbeejtően hosszú odvaidba
vágyom.
ki tudja már, hogy kinek is vagy a
teste,
törzse nyugalma.
bámulod a napom peremét, csillárom
sugarát a polcok illesztékei között.
susogva átderengsz mennyezeten,
neszektől reccsennek rostjaid.

fa felé fordulok, nagyot sóhajtasz,
én meg kezdhetem elölröl, belerágni
magam rügyező tenyeredbe.