atlantisz

a vörös hajú nővel sohasem vitázom.
nem mintha félnék, de mire is a nagy
óvatlanság? néha megszólítom őt,
szelíden, rövid mondatokkal.
kérdezősködnöm semmit nem szabad.
azt mondom el, amivel láthatatlan marad,
nem tolakszom bele az életébe. addig
maradok a kisbetűs ismerőse, ameddig
csak engedi. fehér bőrét álmában
szagolgatom, csakhogy észre ne vegyen.
érinteni. érinteni még akkor se merem.
nem keresgetem sohasem a kegyét.
alig vágyakozom utána többet, mint
amit elviselni tudok. elnézően, épphogy
visszaköszönget, amikor dolga van:
szerelmes. évszakok múlnak el, mire
újra láthatom. elsüllyedt világunkat
belőlem fel nem ismerheti. direkt könnyű,
hogy százhetvenes az IQ-szintje. éppen
azt rejthetem el a legmélyebben,
amit a szeme előtt felejtek.