egy ideje felismerlek a mozdulataimban,
beleborzongok egy-egy tipikus kéztartásba,
karemelésbe. olyankor óvatosan simítok
hajamba, a kusza, kibogozhatatlan
tincsek közé. úgy teszek, mint aki saját
tükrében otthonosan él, nem tévedhet el.
sírgödrök feketednek a mellkasomban,
eső- és földszagúak a legmélyebb álmaim.
többet értek belőled, így mintha vallanál.
elém ömlik arcod nappali fényzuhataga,
karod, lábad helyes, szabálytalan rendje
újrabont, mint rosszul gombolt ingeket szokás.

vulkánkitörés a balkamrámban.
lángolsz, értetlen szerelemmel. a pitvarok
ütemeket tévesztenek, az ütemek új ritmust
dadognak, visszafelé kering a láva.
ereket perzsel tekintetem. futsz szapora
földutakon. ömlik a lábam előre. elkerül, akibe
beleszeretnék. meghallom, akibe hűlni kezd a szívem.