terhes voltál, amikor itt voltunk először,
ma is sokat hallgatunk kastélyról, meg az őszről.
mocsári ciprushoz jártunk le naponta,
eső után lestük, mennyit nőtt a gomba.
óvtuk a hasadat, már rugdosott gyermekünk,
tudtuk, magáért születik, de kicsit, mégis nekünk.
vártuk a balatont algás lépcsők tövén,
és áthangolt szigliget, vágyott kultúrfölény.
mert otthonról a bajok, idáig nem értek,
nem fogott rajtunk átok, intrika, sem érdek.
de hagytuk, hogy csapkodja hullám a bokánkat,
és mindegy volt mi ér el, mert nem a diplománkat,
szívünket hoztuk és kincsünket szív alatt…
fénytört romantikával néztük a nagy tavat.
nem vártunk hullámot, de mezítláb álltunk,
hatalmas tükörrel egy angyalt ide vártunk.