Ha megfigyeled, már nem úgy történik, már nem az a nő, már nem az az eszmélet. Ahogy észreveszi a világ, hogy kint a bugyija, lassabban megy le a nap, gyorsabban húznak a fecskék melegebb éghajlatra. Egy véletlen hasadék beránt, szárnya törött költözőmadárkát, csak vergődsz hetekig, mire rendet tesz körülötted a hétköznapi morál. Amit megfigyelsz, az tönkre is tesz, amire rábízod magad, már nem kérdezi, hogy szabad-e, hogy van-e hozzá fölös húsod, dobbanni szíved, ütni mellé kalandból, zavarodott önfeladásból. Elszigetel és uralkodik, kihív a ligetbe és atlétavonalban leéget, ahogyan málé bölcsészeket szokta a gyakorlati élet.
Csak a hideg ne sütne ide, csak ki ne fázzon belőlem a gyakorlati ember praxisa! Talpraesett akarok lenni, mint a nagyapám, aki négy évig volt hadifogoly Szibériában. Ha túl közel fekszel a tűzhöz, rávakulsz a realitásokra, körmödre ég a rabság, kényes hatalom, álmodban begyullad a pulóvered, és csak akkor veszed észre, mikor már nagy a baj. Akinek viszont nincsenek álmai az otthonról hadifogság idején, fekve marad reggelre, kifagy belőle a lélek, elszáll a melege. Nagyapám nem félt munkát vállalni táboron kívül sem, kőműveseket kerestek, ácsokat, festőket, mikor már enyhültek a politikai viszonyok… Ő jelentkezett elsőként, a pincér, mint épületasztalos, brigádvezető, ezermester, hívta a rabtársakat, bajtársakat, pedig nem értett a szakmáján kívül csak az életben maradáshoz, meg a csajokhoz, aminek itt nem sok hasznát vehette látszólag.
A sejtmemóriára gondolok, hogy azok a szibériai évek hogyan vacogtatnak át engem nyári estéken itthon, családi biztonságban, békebeli hétköznapokon is. A sejtek, mielőtt elhalnának, átörökítik az újabb sejteknek emlékeiket, örökölhetőek, akár a családi történetek, akár a videóra vett nagyapai beszámolók a hadifogságról. Papa valahogy csak a pozitív kicsengésű sztorikról szeretett beszélni, a csibész túlélési praktikákról, a kudarcos szökési kísérletekről, ahol haja szála sem görbült a német nyelvtudása miatt, bár sokakat félholtra vertek a szökés miatt.
A ki tudja honnan szerzett virágcsokrokról az építkezési felügyelőnőnek, aki 150%-os teljesítményt regisztrált nagyapám brigádjának naponta az építkezési munkák idején, miközben egy szöget sem ütöttek be heteken át, de ételt kaptak a helyiektől az életben maradáshoz. Papa nem akarta tovább adni újabb sejtjeinek fájdalmas emlékeit, megaláztatást, kilátástalanságot, a tömegsírok ásását, mésszel leöntését a holtaknak, újabb réteg halott fogoly sor gödörbe cipelését, aztán megint a mész…megfagyott, éhen halt volt katonák emlékeit kitörölhetetlen memóriájából. Az ostoba sejtek viszont többet akarnak, mint amennyit a nagyapjuk hagyna rájuk, ezért még kifázva, gyulladt zsigerekkel is kérdezgetnek, mint aminek tétje nincsen. Pedig ott munkál bennük is az elődök szenvedése, haláluk szibériai előszele, és sorra fáznak fel langyos betonon ülve, gyullad be petefészkük, dülmirigyük, mert mindent tudni akarnak a bukásról, a győzelem nem érdekli őket, nagyapjukat is leintik a leleményes embert, holott csak azért van itt ma is, csak azért van ki bosszantsa ostoba kérdezősködésekkel, lenézve minden leleményt, míg tétje nem lesz saját fájdalmaik generált halálfélelmeknek. A fájdalom nagyobb tanítómester, mint a mára díszgalambokat nemesítő nagyapád, aki gondosan kikímélne minden gyötrelemtől, búzával etet, rejtegetve előled azokat az Istent veszítő éveket. Neked a véres kordokumentáció kell, a sejtjeid tudják az elhallgatott éveket, a világháború személyes poklait.
Gyakorlati ember akarsz lenni, győzelmekkel telni, mint a hadifogolytáborban megedzett nagyapád. Gyógyulásodhoz szaunát építesz az emeleti fürdőszobába apósoddal, hetente ötször beülsz nyolcvan fokos melegbe, bár nagyapád heti hétszer fagyott át telente. Szaunát az épít magának, aki már nem bír a kifázásokból származó fájdalmakkal, kilátástalan és azonosíthatatlan betegség gyötri, gondosan félig sem mesélt szibériai hadifogolytelek idejéről. Sejtjeidből kétszerannyi víz, kétszer annyi izzadvány távozik szaunanapokon, mint egy nem hadifogoly unokából szokás. Egy közszaunában talán szégyenkeznél, hogy mekkora pocsolya van alattad a második felöntés után, itthon viszont, családi biztonság, minden titokban marad, akár azok a fagyos földbe rejtett, befásított, gondosan elfelejtett tömegeket rejtő, hatalmas, szibériai gödrök.