a felelősségről
úgy gondoltam, hogy el kell tűnni,
hogy a szülők semmit sem tehettek,
pláne többet, pláne értem, mint mikor
hatévesen felelősséggel hagyta rám
anyám az egyéves öcsémet, mert
szülni ment a harmadikat. persze
nagyi nálunk volt, főzött, de a felelősség,
amit a rettegés, mint pép, máig táplál,
nem ereszt.
ha bármi baja esik a kicsinek, véged!
felébresztett engem az anyám,
persze, nemcsak ezzel, a kisgyereket
hosszan kell ébresztgetni, vissza ne aludjon,
tudom az enyémről, ha iskolába viszem.
én azóta ébren vagyok, ébren maradtam
végleg. átizzadom éjszakáimat, átizzadom
a teleket, őszöket, hősiességből,
önkéntelen reflexből, ki nem kényszerített
felelősségből: szeretetvállalásaimban.
hiába nem én akasztottam sorjás
szélű, fém párologtatót az öntvényradiátorra,
és ki gondolta volna, hogy feláll az öcskös,
épp ott matatni, és az a párologtató mégiscsak
elvágja majd a tejszagú babakezét.
úgy mentünk be a szülészetre hárman,
nagyi, öcsém és én, decemberi rettegésemben;
s máig azt a kesztyűt rimánkodom,
le ne húzza testvérem kezéről valamelyik
gondos kézű, szigorú anyám.