azt a ruhát vettem neked, amin az aranycsíkok
tekergőztek. az örökkévalóságnak szeretünk,
de mint az ünnepélyes, emelkedett pillanatok,
feslenek, kopnak, málnak le rólunk, kikanyarognak
alólunk akár a boldog útjaink. pattan a csatt,
lehúzom rólad a blúzt, meztelenül a kopott szőnyegen
egymásra emlékezünk.
majd fested magadra újra¬¬-- szemspirál, rúzs, zöldes,
kaméleonszínű szemhéj-- életünk egykori kontúrjait.

ékszerek, cipők, tévedések. csereszavatos kacatok,
gyászmunka. nyaralót akartunk a hegy oldalán,
nézni, hogyan vonul a folyó. lassan tekergőzve
hegyek és dombok között, akár azon az aranymintás
ruhán, minek a cipzárja, talán már a második
alkalommal a kezembe maradt.