1.
felül az ágyon, szól, hogy éhes,
katétere alig feszül.
leves után jöhet a krémes,
sós nyálra édes így kerül.

nem bánja, hogyha ég a cukra,
s éget a tüdődaganat.
még egy utolsó kámaszutra,
cigije jó emlék marad.

sárga fogai közt csikordul,
káromkodása új ima.
felhígult vére agyba tódul,
szökik a nyugdíj ultiba.

cinkelt lapjaid mind kivárja,
haverok között ő az ász.
szeret, de lehet, szánja-bánja,
dicséretekkel így aláz.

mert megvendégelt téged egyszer,
ágya tetves volt, és szaros.
lelked fertőzte volna vére,
míg agyat, reményt maga mos.

egy éjszakára kisegített,
azóta tartozol neki.
Bár sokan hívnak, ő a híved,
szíved ha kell, bezsebeli.

2.

rossz napjaidat ő kísérti,
és felforgatja gyomrodat.
gyenge vagy, hidd el, ő megérti,
támogat, veled így rohad.

kevertet sörrel, hogyha szomjas,
véred már túl híg őneki,
eszméit lágyan, bármi ordas,
szelíd őzekké vedeli.

szava egy dombosabb vidékre,
blúzodba kancsít bal szeme.
hiába huzigálod félve,
semmit sem tehetsz ellene.

megront, s ő szabja meg az árad,
bár hűségével hiteget.
a csőcselék majd sorban állhat,
felélhetik a testedet.

számodra nem lesz egy se férfi,
csak kerge, bagzó állatok.
közönyös életed kivédi,
teázhat néha nálatok.

különben úgy van, minden új nap,
ahogy kényelmes, jó neked.
az évek telnek, egyre múlnak,
szeretni senkit sem lehet.

3.

ha elhív néha szállodákba,
a cech, mint mindig, rád marad.
rád nem hat, hirdeted, a sármja,
te független vagy, és szabad.

miközben sírsz, ha átnéz rajtad,
és csapkodsz, mikor nem keres,
de ugrasz, hogyha szól: „ –te szajha!”
helyette kuncsorogsz: „szeress!”

függőben, mint egy kristálycsillár,
ragyogsz, bár nem te vagy a nap.
vaskampón lógsz, reményed sincs már,
beton az égbolt, vaskalap.

leolt, amikor sok vagy éppen,
szakítja áram-, vérköröd.
bár úgy könyörögsz neki térden,
mint kurvákhoz, de ő röhög.

vendége voltál egyszer, ő meg
úgy tűnt, lehet az áldozat,
és tartozol a vendéglőnek:
vár rád az olcsó kárhozat.