rozsdaboglya

„Olyan volt, mint egy iszákos zseni.
Alig mert nézni a szemembe”
Ady Endre

egy rozsdaboglyát, százéves ringlispílt
üzemeltetettél az amúgy is lepusztult
nyaralóövezetben. korhadozó faházak,
szétázott, elnyúlt fények áradatában
köröztünk kopott fülű szamarak, törött lábú
műanyag lovak gerincén. émelyítő
gépkezelőbódé köré hordta a menetszél
a közeli spár használt műanyagszatyrait.

te meg kopaszra nyírt fejjel,
odvas, kirohadt fogakkal vigyorogtál
a sok félkegyelműn. füveztél, piáltál,
de az alkoholt nem éreztük rajtad,
szánalmat sem, bár mire is szántál
volna minket, mint aprópénzen
eltartatni magad.

egy tetkó díszítette a vállad:
„fél-emberek, fél-nemzetecskék”
–villantottad ide józanésszel.
kétezer tizenhárom, esetleg ezerkilencszáz-
tízes évek eleje lehetett. stíroltad a fiatalos
anyukákat, zörgetted az aprót, akár a gépzsírszagú
szél a nejlonzacskókat. szalonnát katonáztál,
míg forgott a gép. intettél, hogy „mehet tovább,
mehet még egy kör!” s győztesen kétpofára gyűrted
a hagymás, szalonnás zsemlekatonát.