másképpen részeg

jogom még ma is volna hozzád − vállrándítva konstatálom.
más követelőzhet − fájjon! nekem elég a teljes bizonyosság.
anyádhoz mentem fel, mikor vége lett közöttünk. ideje lesz
− gondoltam −, őszintén elé állnom.
eddig csak rajongott, titkon − persze ismertük egymást −, hivatali
ügyeket intéztem nála, de honnan tudhatta volna, hogy pont én
vagyok az, akivel a lánya… gyakran kiborultál (tudom, ma is még),
ahogy ő képes epekedni utánam.

úgy terveztük néhány boldog pillanatban, veszünk egy kis lakást,
közel a tóhoz, ahol az a puccos park van, s néhány ódon platán.
alattuk jártunk, szerelemtől zavartan. de eluntad azt, hogy mindig csak halkan,
visszafogott sóhajokkal, fürkésző tekintetek közt rettegve éljünk.
már magadat szeretted volna tükrözni, látványos, kirakati zajban.
nem kereslek azóta, ugyan néhány téves, véletlen rezzenés még összeránt,
mobilon, de a hiányrohamaimon segíteni, már csak az önfeladó tébolyod
lehetne képes. volt még egy megbeszélt randink, azt áttettük péntekről, hova is?
azt hiszem keddre, végül azt is én mondtam le.

bódítom még magam, bár elsirattam a szemed, hajad, húsod remegését
(több volt ez, mint bármilyen szerelmi kaland), s minden fiatal évemet.
„azt mondják rólam: iszik és szélhámos”. egy-két bolond, mint sziveri jános,
tudhatja, hogy másképpen vagyok részeg. jó életet együtt, veled reméltem,
pedig már akkor sem voltam egyéb, mint elképzelhetően magányos.