a kislányom már három éves. homokóra
testedre gondolok szüntelenül. szűk derekadon
átpereg, s én alig hiszem, hogy ami
tőled folyt el, az éppen most benne nő.
persze úgy is lehetne: epekő, vesehomok
eltöm, elzár, tarthatnálak zsebben, magamnak.
emlékszem, görcsös, magzati pózban,
üvegbe némult, forgandó kínjainkra.

nőhercegem, ki eddig kőként magasban
ragyogtál, most úgy zuhansz haza, félholtan,
pár szót, ha váltunk, máris sír a gyerek,
éhes vagy követel, azonnal vegyem ölbe.
még mondanám: képzeld, abban a régi
kávézóban, ahol először. de más az esti program.
fürdetni viszem, aztán a mese, hogy ne felejtsem,
úgy kezdem: hol volt, hol van most
az a reménytelen, elbóbiskolt nagy szerelem.