esős napok jönnek

az apámat kértem, jöjjön kutyát, halakat etetni. locsolni virágot.
a postaládám más fegyelmet igényel, azt anyám gondozza majd,
amíg távol leszek. hagytam pótkulcsot, cetlit a konyhaasztalon:
„esős napok jönnek, a fűvel ne törődjetek!”
úgy rendeztem körém a családot, mintha csakis értem lenne,
vagy legalábbis lenne, addig, ameddig én nem itt vagyok.
elmenőben neked hazudoztam a fészbukon, hogy mindjárt,
hogy éppen most értem haza. posztoltam néhány fotót,
bizonyítéknak, és nagy gonddal bántottalak meg,
hogy végre idegenben legyek, (legalább erre a néhány hétre).
tébolyom üzemzavara, ez az izgatott rajongás. akikről tudom,
szeretnek, azokat egy darabig még szeretve hagyom.
barátaimmal, ugyan türelmetlenkedem, mint anyám a rábízott,
mégis ronggyá áztatott hivatalos leveleimmel. odaadásom viszont,
ma épp olyan mérhetetlen entitás, mint apám alázata
itt felejtett aggodalmam fölött.