a hibák miatt aggódsz, hogy már nem tetszel eléggé.
túl nagy a hasad, pórusok az arcodon, hogy vannak
pórusok, melyek mára átugorhatatlan szakadékokká
nyílhattak közénk. vagy épp nem ott kezdődött
az élet, ahonnan én kezdtem el veled. pedig minden
csakis énvelem kezdődött, ezt hajtogatod. bűnössé
tesznek a kompromisszumok, kései önvallomások.

napokra megtagadsz magadtól. rajongásom irtózatos,
mint korán érkező görcseid, átvérzett bugyid,
sápadozó arcod. nem sürgetlek, nem gyűlölködsz már,
ha migrénes indulatok vezérelnek még néha.
ferdítéseidben bolyongok, elterelő kérdezősködéseidben.
bennem nem a megbocsátás erős, hanem az elköteleződés.
történetünk hangtalan, eleven áram, változékony
sodrással, mélységgel. bátrak vagyunk, mert kiszolgáltatottak.
pedig úgy szüllek, magaddá, hogy mocskommal eltakarhasd a sajátodat.