beteggé emelt az örökös megvonás.
hiába jegeltem, jött újabb látomás.
álmot váltottam be, zörgettem az aprót,
köptem több szokásra, hirtelen kalandból.
vágytükre lehettem szépülő arcodnak,
vakító fénytenger, hozzád, ha úgy szóltak.
biztonság amerre, nincs jóság ,se illem,
sorsokat bíztak rám, fájdalmasok ingyen.
mégsem vagyok hitvány, hízelgő, áruló,
fröccsöntött istenek közt, hőre lágyuló.
ne kényszeríts térdre, eleven ismerős,
hadd legyek dalnokod, te pedig néma hős.