súlyos csöndednek, sajnos, nincsen íze,
fájdalmaidat mégis vállalom.
titkainknak meg szennye nincs, se híre,
s egy szívfolt itt maradt az ágyamon.

tágas lakás morajlik mellkasodban,
ha kopogtatnék, nyiss ajtót nekem.
magányom szelíd, de mégis, nézd, ott van,
hol vér tódul fel minden pénteken.

a szív vacog, az idő zsibbadt felkar,
úgy rajongunk, akár a sok tini.
hogy beláthasd, még egy darabig eltart,
mert búcsút nem lehet már inteni.

eget kívánnak a szárnyaid: tedd meg!
amit adhattam, több mint szép hiba.
nem kellett volna húsomból sem enned,
bűn tépdes, nincs már isten, sem ima.