megjavítottam néhány belvilágot,
külsőre nem volt semmi feltűnő.
de tudtam, tágas, új világban járok,
s tekintetem ment fel pár szenvedőt.

követtem, hogyan nyúlnak el a szárnyak,
hogy szakad pucér lábtól a talaj.
nem árultam el fiúnak, se lánynak,
nem szerelem az, amit hitt tavaly.

és színre szín jött, istenem, de sápadt
lett annyi minden, ami fontos volt.
míg dadogott a száj, égett a szájpad
és úgy rajongtam, mint egy kis kobold.

de jobb, ha tudod, nem hagyott el senki,
és bárhogy is, sosem csalt át magán.
ki hű, az magát másban megteremti,
és nem sértett, jól szeret, úgy vagány.