kifordította szemhéját: onnan bámult az ördög.
hiába féltem, ismerős, haja, s a vörös szőrök.
a teste jobban érdekelt, azt lestem, hogyan rezdül.
ki hitte, hogy egy életen e vágy visz majd keresztül?

úgy mondta: másra ne, soha!− végzetének hív engem.
hűvös voltam és túl kevély, kis blúzt gombolt felettem.
bugyik, elfeslett éveink, hittem, lemondott rólam,
most ajkak közül villan rám, hogy tudjam, mégis hol van.