kitagadtak a cigányszerelem versemért.
a családi önérzet fölötte áll a tényeknek. akár az önkép,
pontosabb bármilyen foncsorozott, bevilágított szótükörnél.
a család összezárt, magányra gombolt: gyapjú kötött
kardigán. ragaszkodás a sima-fordított, gyermek-felnőttkorhoz.
nagyiéktól hozott vidéki emlék, naiv és sérthetetlen
tisztasággal borzasztja át a létezést. sehol egy dörzsölt,
felnőtté ravaszodott szempár, sem külső ítélet, belső hiba,
mögöttes, dupla tartalom. kollektivizálódnak a bűnök
bármelyik elrontott, félrefogalmazott életünkben.
ha befogják a szádat, bűneiden túlnőnek mások bűnei,
magadra sem vehetsz többet, mint amit el ne bírna
a hallgatás. pedig kisgyermek lélekként kellene ragyogni,
göndörkés frufruval egész életen keresztül.

a feketebárányok felfalják a friss farkasokat. kikezdik,
majd felemésztenek minden falkaszellemet, öntudatlan
ragaszkodást. de az is lehet, hogy összehozza a folyton
egymással acsarkodókat, akárcsak a nagy, ragyogó telihold.
verset vonyítanak éjszakánként a fehérlő, kint rekedt nyájasok.