újrakezdés

hatalmas gödröt ástam neki a kertben.
a lúgos oldatot lassan öntöttem csak rá,
vissza ne csapjon. áztattam, egy jó napig.
csontos testéről rétegesen oldódott a hártyás bőr.
előbb csak megpattant, majd nyersen hámlott le,
tekeredett, mint napozás, égés után szokott
az elhalt hámréteg. hevesen reagált, fehéren
pezsgett a savós nátronban. mintha csak naptejben
fürdettem volna, csobogott, habzott az oldat.
fejőasszonyok vödrei zubogtak így, régi, pillés
délutánokon. már tíz perc is elég, hogy többé
ne tudj ráismerni, hiába éltél vele hosszú
évtizedeket. törölgetted, tapogattad, húzgáltad
fiókjait át háborúkon és békeidőkön. bezúdult
a vegyszer testnyílásain keresztül a zsigerek közé.
szújáratain és kirepülő lyukain át okádta vissza,
amit visszaöklendezni még lehetett. a szúvak egy életre
pusztultak ki az ódon ruhásszekrényből -- így mondják.
meg hogy ez a legjobb módszer az elgázosítás
mellett. fullasztó ködfelhője van a délutáni sírgödröknek.

lemostam vagy száz év mocskát, olajfestéket, pácot.
az orrnyálkahártya fárad el leghamarabb az összes
érzékszerv közül. olyan, akár egy kisóvodás, játék
közben. persze, amit már nem vagyok képes érzékelni,
visszaemlékezésből kell tudnom, hogy lassan öl meg,
mint minden hosszúra hagyott vagy elodázott feladat.

végül mégiscsak sikerült felújítani a száz éves bútort.
bent áll ma is a napos szobában. amikor a legnagyobb
csendben fülelek, néha meghallom, ahogy el-elpattan,
megszakad egy újabb rost a kiszáradt fatestben.